BLOGOK, TRTNET CMKE

4.

Még 2007-ben kezdődött az új ember keresése, volt is néhány meghallgatás, de vagy nem illett bele, vagy túl komolytalan volt a jelölt. Pár hónapig egy helyben toporogtunk, közben azért rendszeresen próbáltunk a Rocksuliban, ami az ideiglenes főhadiszállásunk lett. Március végére nagyon eluntuk hogy nem csinálunk semmit, és tettünk egy igen merész és pofátlan lépést: harmadszor is megkerestük Gyufit.

Ezúttal azonban énekelni hívtuk, nem dobolni. Gyufi is sokat komolyodott azalatt a két év alatt, viszont szerencsére annyit nem hogy ne vehessük be énekesnek. Kiderült, hogy legalább olyan jól énekel mint dobol, és gyorsan el is kezdtük neki tanítani a számokat, amikből májusban jól vizsgázott. Ismét elkezdtünk tehát koncertezni, sűrűbbre is alakítottuk a programot az előző évihez képest. Júliusban nagy álmunk teljesült: felléphettünk a Campus Fesztiválon, nagy színpadon, és abban az évben nem ez volt az egyetlen fesztiválfellépés. Kicsit jobban koncentráltunk a vidékre Debrecen helyett, ahol elég változatos koncerteket adtunk. Többek között júliusban Gyufi Sárospatakon ragadt és négyen zavartuk le a koncertet, én énekeltem (azt mondták jó volt, bár nem véletlen hogy nem én vagyok az énekes). Sok zenekarral kötöttünk barátságot 2008-ban, ezek közül a legszorosabbá a Freesquer Shitting Rules nevű punk formácíóval vált az együttműködés. Nyártól kezdve az énekesüknél próbáltunk közösen. Nyár végén (megint kertvárosról van szó) ismét pakoltunk, és megint a Rocksuliban kötöttünk ki, ahonnan ősz végén a KELETTERV alá költöztünk, majd 2009-től visszatértünk a (már felújított) dohánygyárba. Freesquerék szintén jöttek velünk. Gyufi ekkorra már nagyon belejött a dolgába, és lassan eszünkbe is jutott hogy 2008-ban nem rögzítettünk semmit a nagy kapkodások közepette. Itt volt hát az ideje egy újabb felvételnek, amit február végén (nem éppen kizárólag új számokkal, de) fel is vettünk. Közben elindultunk a Hallgass.hu nyereményjátékán a 200.000 Ft stúdióidő reményében. És itt tartunk most.

3.

2007 január elsejével eljött az új év, és mi bőszen gyakoroltunk az első igazi demónkra, aminek a felvételeire január közepén került sor. A Húsdaráló Projekt gitárosánál, Cserős Attilánál vettük fel, elég jó volt a hangulat... Mindenki belepakolta az összes addigi tudását, szóval nincs okunk szégyenkezni, hiába nem éppen egy 30 Seconds To Mars nagylemez (hogy valami divatosat is írjak ). Összesen 6 számot rögzítettünk, amit Demo 2007 néven CD-n is megjelentettünk, igaz hivatalosnak nem mondható, mert hogy-hogy nem, lemaradt róla az a fránya Artisjus matrica. Gyorsan terjedt, és (erre külön büszkék vagyunk) nagyrészt nem az internet segítségével. A sok befektetett munka elkezdett megtérülni, elindult az a bizonyos szekér.

Sok fontos dolog történt velünk ezekben a hónapokban. Elkezdtünk tudatosan koncerteket szervezni, leadtuk életünk első interjúját, megkaptuk életünk első lemezkritikáját, bekerültünk a helyi rádiókba, újraindítottuk a honlapunkat (ezúttal valamivel komolyabban) és ami a legfontosabb:bekerültünk a köztudatba helyi szinten. Néhány új szám is született (pl. Lehajtott fejjel, Többet ér), abban az időszakban nagyon lelkes volt mindenki. Ment is minden mint a karikacsapás, de mégis került egy kis üröm az örömbe; ismét költöznünk kellett.

Ekkorra már nem jöttünk ki igazán a TOC-al (Tears Of Christ), nem kertelek, kölcsönösen szívattuk egymást ahol csak tudtuk. Ez még nem is lenne baj, bárhol belefér csak itt ez sosem volt poénra véve. A végére eléggé elfajult a dolog úgyhogy megint leléceltünk. A nyár nagy részében nem volt hol próbálnunk (koncertek azért voltak), de olyan nagyon ez nem vett vissza a lendületünkből. Ekkor bele-belekaptunk már a régebbi, még meg nem csinált számokba is, és ismét születtek új dalok is. Augusztusban végre sikerült helyet találnunk a volt dohánygyárban. Ebben a hónapban volt meg a legelső fesztivál fellépésünk (Sámsonfeszt), és ekkor kezdtünk el lényegében együttműködni egy emberkével, akit Tolnai Miklósnak hívtak.

Mikit a júniusi Havannás koncertünk szervezése kapcsán ismertük meg, ő vállalta a hangosítást. Kiderült, hogy (főleg a mieinkhez képest) profi cuccai vannak és már akkor felvetődött egy komolyabb hosszútávú együttműködés gondolata. Augusztusra sikerült annyira összehaverkodnunk, hogy felkértük, legyen a menedzserünk. Ő elvállalta és a koncertek szervezése mellett a próbák kihangosítását is végezte. Igen jó dolgunk volt ott, viszont ősztől kezdett eluralkodni az egész csapaton egy általános rossz hangulat, ami igencsak a közös munka rovására ment, és túlzás lenne azt állítani hogy szeptember és november között volt háromnál több igazán jó próba. Feltétlenül meg kell említeni hogy a saját hülyeségeink mellett ebben a bomlasztásban Mikinek és a vele odatelepült (erre nincs jobb szó) emberkéknek is igen nagy szerepe volt. Azért is nevezem ezt bomlasztásnak, mert ekkor valami olyasmi ütötte fel a fejét nálunk, ami addig soha nem volt jellemző, és ez az egymás alá kavarás, a klikkesedés és a bizalmatlanság. És ennek az egész folyamatnak végül Tibi itta meg a levét.

Tibivel akkor már hónapok óta nem voltunk megelégedve. A demón hozta a kellő szintet, viszont utána nem tudta velünk tartani a lépést és ahogy páran megjegyezték, "kilógott a hagja a zenéből". Sokan mondták hogy lehet nem éppen Tibi a megfelelő ember, és ezt mi elég nehezen vettük tudomásul. Szomorú, de ez az őszi időszak még időben felszínre hozta ezt a problémát, és november végére nagy vitázások után eldöntöttük, hogy megválunk tőle. Egy ideig nem is mertük megmondani, aztán végül Tomi úgy döntött hogy pontot tesz az ügy végére és egy próba során (két nappal egy nagyobb koncert előtt) közölte Tibivel a döntést. Tibi elfogadta a dolgot, bár biztos hogy ritka rosszul esett neki, főleg hogy még utána egyszer Miki visszavette, majd egy hétre rá kirúgta (bár azóta is kérdés hogy ehhez neki mennyi köze volt). Hála az égnek volt annyira jó fej, hogy még az utolsó leszervezett koncerteket lezavarta velünk, amiken ráadásul elég szépen teljesített. 2007 végén még egy demót rögzítettünk 3 számmal, ezt azonban nem szántuk kiadásra. Tibi még abba belement hogy ezeket a számokat felénekelje, és végül egy januári balmazújvárosi koncert után elváltak útjaink. És nem csak Tibivel, a körülöttünk lévő sleppből is elegünk lett, amit szép fokozatosan le is építettük. Nem akarok mindent a nyakukba varrni, de csodák csodájára a problémák ezek után lényegében megszűntek. Mivel a lebontás réme fenyegette, otthagytuk a már kicsit nyomasztó dohánygyárat, és megkezdődött az új énekes keresése is.

Folyt. köv.!

2.

Elkezdődtek tehát a próbák. A próbahelyünk egy régi ház melléképülete volt; Debrecen egyik városszéli kertségében, nyugodt környezetben rejtőzött kb. 500 méterre a lakásunktól. Ritka kényelmes volt szombatonként lesétálni, ráadásul még fizetnünk sem kellett semmiért (ezt azóta is visszasírjuk ).Más kérdés hogy nem volt éppen a legszínvonalasabb környezet, és (féltvén az ódon falakat) nem engedték meg a hangszigetelést (ebből később sok bajunk származott). Nagy lelkesedéssel nekiláttunk tehát elképzeléseink megvalósításának, és hamar rá kellett jönnünk hogy rövid idő alatt bizony nem jutunk egyről a kettőre. Kiderült hogy (jól) gitározni, dobolni, számot össszerakni, fegyelmet tartani nem is olyan könnyű mint amilyennek a DVD extrákon tűnik. Így hát összeszorítottuk a fogunkat, (viszonylag) keményen gyakoroltunk. 2006 tavaszára már néhány szám kész is volt, ami azért nagy teljesítmény ha azt nézzük hogy előtte egyáltalán nem tudtunk zenélni. Ekkorra közel 30 szám várt kész szövegekkel megvalósításra, de mivel még közel sem jártunk ahhoz a szinthez (sőt, talán még csak mostanában kezdtük el elérni ) amit ezek a dalok elvártak volna, ezért a próbálkozásaink rendre kudarcra ítéltettek. Logikus volt tehát hogy előbb olyan számokra van szükség amiket el is tudunk játszani. Ekkor születtek meg a pörgősebb, ha úgy tetszik punkosabb számaink mint pl. a Nem lesz így jó, a Füstöt a fényre, a Mindenki kapja be. Vagyis az a furcsa helyzet állt elő hogy az eddigi számokkal még nem tudunk mit kezdeni, viszont van egy rakás teljesen más stílusú új szám. De nem ez volt az egyetlen probléma: sürgősen kellett egy énekes.

A kezdet kezdetén ugye Tomit jelöltük ki énekesnek, utána Rotten vette át a marsallbotot, az ő lelépése után nem volt világos hogy kire hárul ez a feladat. Úgy tűnt logikusnak hogy ha már én írom a szövegeket, akkor én is énekeljem el őket. Viszont akkor még annyira sem tudtam énekelni mint most, és csak üvöltöztem amíg be nem rekedtem (ez általában két szám után volt várható). Ez még punkzenekarban el is menne, de mi sohasem voltunk sem punkok, sem más önmegvalósító társaság. Egyszerűen jó zenét akartunk csinálni, lehetőleg rockzenét, lehetőleg minél szélesebb skálán. Úgyhogy elkezdtünk keresgélni, szerencsére nem tartott túl sokáig. A suliban ahová jártam volt egy haverom akiről egy régebbi beszélgetésünk során kiderült hogy énekelt már zenekarban. Amint eszembe jutott ez az információ rohantam hozzá és mindenfélével hitegettem (ilyen-olyan hiperszuper cuccunk van, koncertképes zenekar, kurvajó számok, satöbbi), ahogy azt ilyenkor kell. Tetszett neki az ötlet, végül azt mondta gondolkozik rajta és majd lenéz. Vagy két héttel a megbeszélt időpont után () le is jött, meghallgatott minket, majd elszívott két szál cigit és rábólintott. Ő volt Tasi Tibor.

Az új ember bevételétől nagyon jókedvűek lettünk és rögtön el is kezdtünk tervezgetni egy demót még abban a félévben. Na ez a demó-dolog volt nekünk abban az évben a mi négyes metrónk, havonta változtattunk rajta, és azt hittünk (és mindnki más is azt hitte) hogy sosem készül el. De azért nagy erőkkel készültünk rá. Június elején fel is vettünk három számot (Ébredj fel, Nem lesz így jó, Mindenki kapja be) a próbateremben házilag, viszont ezek olyan gyatrák lettek hogy azóta sem szívesen mutogatjuk senkinek./nema/ Viszont meg volt az első felvétel-élményünk. A nyár további részében újra neki szándékoztunk ugrani a témának, csak hát olyan hülyén szervezte be mindenki a vakációját hogy szinte nem is találkoztunk mind az öten egyszerre egészen szeptemberig. Amikor is megint új helyzet állt elő.

Szeptember elején Dani kilépett a zenekarból, amit azzal indokolt hogy miatta nem fejlődik sehová ez az egész. Nem szép dolog ezt mondani de igaza volt. Az eltelt majdnem egy év alatt ő volt az egyetlen aki szinte semmit sem fejlődött, de mentségére legyen írva hogy ő mindig is gitáros volt és sohasem dobolt előtte (szerintem azóta sem ). Vettünk tehát egy nagy levegőt és még aznap felhívtuk Gyufit (az örökös mentőember), hogy szívesen vennénk ha (ezúttal komolyan) csatlakozna. Róla tudtuk hogy van érzéke a doboláshoz (na és persze remekül csellózik). Ment is minden simán egészen addig amíg a szomszédok el nem kezdtek perrel fenyegetőzni. Mivel továbbra sem lehetett hangszigetelni ezért kénytelenek voltunk elhagyni jól bevált próbahelyünket (De sokszor lesz itt még szó költözésről!), és találni valami mást. Végül a Tears Of Christ segített nekünk, megengedték hogy ideiglenesen náluk próbáljunk amíg nem találunk valamit. Nagy vidáman vonultunk le újdonsült helyünkre próbálni, de így utólag visszaemlékezve bár ne tettük volna. Ahogy Daninak, úgy Gyufinak sem volt saját dobfelszerelése, és amit eddig használtunk azt ugye nem vihettük magunkkal. Torzítás nélkül és húrszakadásokkal karöltve nagy nehezen elkínlódtunk három számot amikor kiderült hogy Gyufi olyan vagányan dobolt a TOC dobosának cuccán hogy azt már szegény dob sem bírta. Meg is mondta a srác hogy na akkor ezt így nem. Gyufi gyorsan mérlegelt és amikor arra a következtetésre jutott hogy belátható időn belül nem szerez saját felszerelést kijelentette hogy kiszáll. Ez volt október végén.

Innentől kezdve egyértelmű volt hogy egy saját cuccal rendelkező dobost kell találnunk, aki azért tényleg tud valamennyire dobolni. Régi elveinket adtuk fel azzal hogy nem számít hogyha külsős embert veszünk be. A TOC dobosától kaptunk egy telefonszámot, és a Gréczy Ákos névre hallgató ifjú dobospalánta máris a Bastardosban verte a bőröket. Merthogy voltak neki, nem is akármilyenek. Így azért lényegesen gyorsabban tudtunk haladni, rohamtempóban tanítottuk Ákosnak a számokat (aki zenekart akar alapítani az jobb ha tudja hogy dobosnak számot tanítani a lehető legembertpróbálóbb feladat /nema/). Közben neszét vettem egy élőzenés iskolai rendezvénynek, és úgy gondoltuk, itt a lehetőség hogy egy év próbálás után végre bemutatkozzuk. Az első koncertünket így az Ady Endre Gimnáziumban tartottuk, 5 számot játszottunk el (illetve hatot, mert visszatapsoltak), bemutatkozásnak elég jó volt. Ezzel a Bastardos is belépett az aktív, koncertező zenekarok táborába. Még volt egy koncertünk 2006-ban; a TOC-al karöltve megtartottuk az első (még nem önálló) klubbulink is az Unpluggedban. Adta magát hogy az új évet végre egy valódi bemutatkozóanyaggal kezdjük.

Folyt. köv.!

1.

2003, Debrecen. Két tócóskerti srác, Gál (Rotten) Dávid és én (Pósán Máté) kitaláltuk, hogy csinálunk egy igazi zenekart. Nagyjából valami olyasmire gondoltunk mint az Irigy Hónaljmirigy, (vagyis ismert számokat akartunk parodizálni, anyag lett volna bőven), csak a mi megközelítésünk lényegesen alpáribb volt, hogy finoman fogalmazzak. A zenekar neve t.E.T.ü. (a szép emlékű ál-leszbikus szopornyicák, a t.A.T.u. után szabadon, és amit a Hammerworldben ET-nek írtak el ) lett volna. Előtte két másik próbálkozásunk volt, egy metálzenekar, (Bad Omens néven) aztán meg progresszív rock (!) (itt már Fabric Gate voltunk). Talán az utolsót már valamennyire komolyan gondoltuk, itt már volt néhány szöveg is, persze csakis angolul, akkor még sztárok akartunk lenni, nem zenészek.

Hamar rájöttünk hogy mivel egyikünk sem egy Mike Oldfield, így két ember bajosan csinálja meg ezt a zenekart. Tudni kell hogy Rotten a szomszédom volt hosszú éveken keresztül, és mint vérbeli, de annyira nem bandázós lakótelepi pulyák állandóan lent lófráltunk valahol. Ehhez csatlakozott időnként két másik barátunk, Harsányi Szabolcs és Ábri Tamás, akik Rotten osztálytársai voltak és szintén a tóciban laktak. Kézenfekvő volt hogy őket vesszük be, hiszen szinte csak őket ismertük és közel is laktak. Hamar le lettek osztva a szerepek, mondtuk Tominak hogy énekeljen ő (akkor még nem mutált, és saját megfogalmazásom szerint „fasza brianjohnsonos” hangja volt ), Szabi mondta hogy ő gitározik, Rotten is gitárra voksolt, én mondtam hogy majd dobolok (arra senki sem gondolt, hogy basszusgitár is kéne, szóval kb. ennyire voltunk képben ). Na innentől majdnem egy évig jegeltük is a dolgot, 2004 októbere körül gondolkoztunk el ezen komolyabban ismét. Viszont ekkorra már Rotten írt egy halom szöveget, többnyire halálról, kínzásról, erőszakról, kicsit a Doom 2-őt látta közben maga előtt az ember. Gyakran jártunk át egymáshoz délutánonként, és próbálkozunk szövegeket írni, ekkortájt hoztam én is össze az első szövegeimet, amivel párhuzamosan az első számunk is megszületett, a Vagonerplusz. Ekkor a nevünk Vasakaratra, majd Vasmarock-ra módosult. Közben eszünkbe jutott hogy zenét sem ártana a szövegek alá pakolni, ezért elhatároztuk hogy megtanulunk zenélni. Akkor még csak nekem volt hangszerem, egy dobozgitár. Nemsokára mindenki beszerzett valamit (kivéve Rottent, aki ekkor már énekes-dobos volt, Tomi basszusgitáros, én gitáros), és nagy reményekkel elkezdtünk semmit sem csinálni.

2005-ben jött Rottennek az az ötlete hogy legyen a nevünk Bastardos. Senkinek sem tetszett először, igaz már a Vasmarock sem akartunk lenni, nem akartuk hogy a nevünk bármilyen stílushoz (jelen esetben pl. metálhoz) kössön minket. Bár a Bastardosra is sokan mondták már hogy punkos név... Innentől nem volt nevünk egészen április végéig, amikor Rotten kijelentette hogy ő inkább egy másik haverjával csinál egy death metál zenekart (ebből lett a Tears Of Christ), és akkor mi megegyeztünk hogy ez marad a nevünk amíg nem találunk jobbat. Tomi haverját Szabó Szabit (Gyufi) akartuk bevenni dobolni, amire ő rá is bólintott egy üveg bor után (amire ő hívott meg minket, nem mi őt ), de ez ennyiben is maradt, ez az egész zenekarosdi még mindig totálisan inaktív volt, bár néhány barátunk már tudta mire készülünk. Szövegek, koncepciók, borítóvázlatok már akkor is voltak, és akkor született meg pl. az Ébredj fel, és a Keleti idők. Rájöttünk hogy próbatermet is szereznünk kéne, erősítőket stb. Két hónapig Tomiéknál próbáltunk a kisszobában. Dob nélkül, egy elektromos és egy dobozgitárral, basszusgitárral, üvöltözve. Itt megint hárman voltunk, egészen szeptember végéig. Egy jó haveromat, Bognár Danit, rábeszéltem hogy szálljon be a zenekarba dobolni. Mivel ő eredetileg gitáros volt, ezért úgy rendeztük el a dolgot hogy mivel neki van elektromos gitárja azon majd én játszom, ő meg kap dobot. Akkor már egy ideje próbáltunk megszerezni egy helyet (ahol volt lent egy dobfelszerelés innen a Daninak tett ajánlat), október végére sikerült is egy osztálytársam által. 2005 november 2.-án tartottuk az első próbánkat, azóta is ezt a napot tartjuk a Bastardos születésnapjának.

Folyt. köv.!

Sziasztok!

Készülőben van a Bastardos részletes története. Máténál vannak a történet legelső részei is, így teljes képet kaphattok majd arról, hogy mi történt velünk egészen 2003-tól. Jó ötletnek bizonyult az együttes naplója is, amit Tomi vezet. Amúgy meg aki jobban megnézegette a galériákat, az biztosan észrevette (dátumok a galériák címében) a különböző változásokat, eseményeket