A blog bejegyzéseit RSS hírcsatornán is követheted! 
Üdv ismét a jó népnek! Túl vagyunk az első Naroth koncerten ami igencsak jól sikerült. Mindezt a Jobbágyi Rockfesztivál keretein belül. Azt hiszem nem csak nekünk marad felejthetetlen élmény ez a fesztivál. Bár voltak némi technikai problémáink, de szerencsére sikert kiküszöbölni mindent. Ezúton is köszönet a Tree Cutters együttesnek a kölcsön cuccért. Mi délután 6 óra körül kezdtünk, és attól tartottunk előzetesen, hogy a korai időpont miatt senki nem lesz kíváncsi ránk, de szerencsére kellemeset csalódtunk. Iszonyat jó buli volt, nagyon jó hangulat, jó emberekkel
Részünkről a buli egy Amon Amarth feldolgozással kezdődött, méghozzá a Pursuit Of Vikings című számmal. Itt már szerencsére sikerült megmozgatni a közönséget
Azután jöttek a saját számok: a Danger, Curse, a magyar nyelvű szerzemény a Falak között, a Cry form Hate - itt volt egy kis szétesés, de jól lereagáltuk 

- illetve a Killed By My Hands (az utolsó két számot még nem hallhattátok igyekezünk mihamarabb felvenni és felrakni ide is). Szerencsére nagyon jól fogadták a saját számokat is és nagy zúzás ment alatta
Végül pedig egy Arch Enemy feldolgozással zártuk a sort, méghozzá a We Will Rise című lírikus balladával
Ezúton is szeretnénk megköszönni a közönségnek a remek hangulatot
Külön megköszönnénk a Toscrew, illetve a Freiheit zenekarnak a sok segítséget
Mötállllll
És van itt még valami amit mindenképp szeretnék megemlíteni: ez pedig a hallgass.hu-n futott verseny, amiben tegnap végeredményt hirdettek. A versenyt pedig 16484 ponttal a The Stripped együttes nyerte. Nekünk 16459 pontunk volt. Ami azt jelenti, hogy iszonyú szoros versenyben 25 ponttal maradtunk alul (egy ismerős 30 pont).
Természetesen nagyon csalódottak voltunk/vagyunk az eredmény miatt, hiszen - mint mindenki, mi is - nagyon szerettünk volna nyerni. De sebaj, majd máshogy váltjuk meg a világot
És természetesen ezúton is szeretnénk gratulálni a The Stripped zenekarnak és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban.
Na asszem ennyi volt már, már leszáradtak az ujjaim
Gondolom nektek meg a szemetek
Mindenkit szeretettel várunk az elkövetkező Naroth koncerteken, gyertek minél többen 
Mötállllll