A blog bejegyzéseit RSS hírcsatornán is követheted! 
Üdvözlök mindenkit!
Hosszú Hallgass.hu-s hallgatásunk után igyekszünk aktivizálni magunkat. 
Ennek első jele eme bejegyzést.
Az őszi tagváltozás óta több új dal is született, valamint sok-sok feldolgozás számot tanultunk meg, amiket kényünkre-kedvünkre beépítünk majd koncertjeinkbe. Ezeket nem árulom el, figyeljétek, hogy mikor lesznek koncertjeink, és gyertek el.
Mostanában azonban nagy számú koncertünk nem lesz, mivel elkezdtünk dolgozni a második lemezünkön, ami azért is sürgető, mivel a Távol című demónk már alig tükrözi jelenlegi zenénket. A felvétel amolyan "pince-körülmények" között fog készülni, ám reménykedünk, hogy a minőségen ez nem lesz észrevehető.
A lemez kiadás után nagyobb koncertdömpinget, és videoklip készítést tervezünk.
Mindenféle történést, és mérföldkövet igyekszünk majd itt is jelezni. 
Addig is irány a honlap!
2009-10-05 - Rockinform
http://www.rockinform.hu/machine-mouse-csak-csendben-csak-halkan%268230-311.html
Egy igazán különlegesnek mondható albummal jelentkezett július közepén a Machine Mouse kvartettje, hiszen a „Lábujjhegyen” CD nem egy szimpla válogatás album lett, és nem is egy úgymond akusztikus anyag, bár mindkét jelző illik rá bizonyos fokig. A részletekbe a csapat gitárosa, Dandó Zoli avatta be lapunkat.
Régóta gondolkodtunk már egy akusztikus lemez lehetőségén, legelőször akkor, amikor Ragának hirtelen beállt a dereka, és akusztikusan „kényszerültünk” muzsikálni, dob helyett egy kongás kisegítővel. Akkor éreztük meg, hogy ezek a dalok így is nagyon jól meg tudnak szólalni. Ezenkívül a legutóbbi „Egérút” albumunk után nem is akartunk ilyen gyorsan sorlemezt, ezért döntöttünk egy unplugged-jellegű CD mellett.
Ami először szembetűnik a kiadvány kapcsán, az a legutóbbi öt klipes számotok áthangszerelt verziója. Ezek a dalok szabályos stílusváltáson mentek át…
Szerettünk volna egy olyan akusztikus lemezt létrehozni, amely nem arról szól, hogy a nótáinkat eljátsszuk ugyanúgy, csak akusztikus gitárral, torzító nélkül. A zenekar szerint sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek egy-egy dalunkban, dallamosságukat és harmóniavilágukat tekintve több mindent bele lehet képzelni, mint egy „sima” rock dalba. Így például az „Ajtó nyitva áll”-ban élő fúvósszekció hallható, a „Játékos” című szám funky-s hangszerelését pedig egy jazzes gitárszóló teszi még színesebbé. Mivel zenei producer és hangszerelő is vagyok, rengeteg egymástól távol álló stílusú produkció kerül ki a kezeim közül, éppen ezért nem állt tőlem távol, hogy az eredeti dal stílusától merőben mást is láthassak a saját szerzeményemben. Így került sor a „Fenn a csúcson” című tétel bossanova jellegű megjelenítésére, amely nekem leginkább a „Nagy Utazás” című Dés-slágerre hasonlít hangszerelésében, talán a gyönyörű trombitaszóló miatt is.
Egyáltalán miért éreztétek úgy, hogy a Machine Mouse-nak némiképp el kell szakadnia a csapatra jellemző dallamos rockzenétől?
Egyáltalán nem érezzük elszakadásnak ezt az új hangzásvilágot, hiszen a lemezen továbbra is dallamos rockzene hallható, csak a torzított gitárok helyett a zongora és az akusztikus hangszerek kaptak nagyobb teret.
Mennyire volt nehéz ezeket a hangszereket beépíteni, vagy ha úgy tetszik bevonni a már elkészült számokba? Illetve hogyan zajlott a munkának ez a része?
Legelőször a saját stúdiómban összeállítottam egy vázlatot a dalokból, utána CD-n kiosztottam a többieknek, és mindenki megtanulta a rá eső részt. A következő fázisban rögzítettük a dobokat a Pannónia Stúdióban, ezután következett a basszus- és az énekfelvétel az én stúdiómban. A fúvós- illetőleg zongora-felvételek szintén a Pannóniában készültek, és számomra hatalmas élmény volt játszani az ottani óriási Bösendorferen.
A „Játékos” vonósszólamait pedig Szirtes Edina Mókus játszotta fel, akinek interneten küldtem el a zenei alapot, s ő a saját stúdiójában játszotta fel a hangszeres részeit.
Tehát kicsit más munkamódszert alkalmaztunk, mint a régóta jól bevált próbatermi zeneszerzés: stúdiókörülmények között, precízen kitalált hangszerelési részeket sajátított el minden zenekari tag, amiket ezután rögzítettünk.
A „Lábujjhegyen” CD hangvétele lehetővé teszi a számotokra, hogy egy olyan közönségréteg is megismerjen, megkedveljen benneteket, akik nem éppen a rockzenéért rajonganak. Mennyire volt ez cél a számotokra az anyag elkészítésekor?
Nem volt tudatos a részünkről, hogy más korosztályt, illetve más zenei érdeklődésű réteget is megcélozzunk, de érezzük, hogy ezzel az albummal sokkal könnyebben jutunk el olyan emberekhez is, akikhez eddig sosem volt szerencsénk sem a koncerteken, sem a CD-vásárlók között. Szóval bízunk benne, hogy ennek az albumnak a dalaival megnyerjük a bizalmukat, s ellátogatnak a fellépéseinkre, illetőleg talán a korábbi lemezeinket is beszerzik majd.
Az album másik különlegessége egy vadonatúj nóta, a „Pofoz az élet”. Milyen lett ez a friss tétel, és mennyire tükrözi azt az irányvonalat, amerre a Machine Mouse kíván haladni a jövőben, mondjuk a következő stúdióalbumával?
Kicsit zongora-centrikus, angolszász hangvételű a dal, de rendkívül lendületes. Reméljük, hogy a rádióknak is megnyeri majd a tetszését, mert szerintünk igencsak slágergyanús lett. Ezzel a számmal pont az akusztikus illetve a rockos hangzásvilág közé szerettünk volna betalálni, átvezetésképpen a következő stúdiólemezhez, amely biztosan az eredeti hangzásvilágot követi majd.
Ha jól tudom, ehhez a darabhoz egy videóklip is készült már…
Igen, a klipet már leforgattuk, vágás alatt van, és reméljük, hogy a hamarosan már látható is lesz a zenei csatornákon. Képi világában ezúttal igyekeztünk a lemezborító hangulatához közelíteni, ami az eddigieknél jóval elegánsabb kiállású zenekart mutat.
Az új számokkal egyébként hogy álltok? Az elmúlt két évben gondolom több új dalotok is született…
Van már néhány félkész darab, pár vázlat, de ebben az évben szeretnénk erre az akusztikus albumra koncentrálni, és őszre tervezünk egy exkluzív lemezbemutató koncertet is. Ezenkívül a koncertjeinken is folyamatosan mutatjuk be ennek az anyagnak a számait.
A „Lábujjhegyen” CD-re négy külföldi sláger Machine Mouse-osított változata is felkerült. Miért pont ezekre a tételekre esett a választásotok, illetve mit sikerült kihoznotok belőlük?
A „You Got It” Roy Orbison egyik legutolsó slágere, és ezt az énekesünk, Andris választotta. Igyekeztünk majdnem tökéletesen megtartani az eredeti hangzásvilágot, amit a zseniális Jeff Lynne hangszerelt és írt, ő volt ugye az ELO énekese, és ő csinálta a Beatles Antológia újra-hangszereléseit is.
Az „Another Cup Of Coffee”-t én választottam a Mike And The Mechanics repertoárjából, nagyon szeretem ugyanis az énekes, Paul Carrack hangszínét, és ebben a dalban sikerült nagyon hasonlót énekelnie Andrisnak is, amire igencsak büszke vagyok. Akinek ez a zenekar nem ismerős, annak segítségképpen csak annyit, hogy a Genesis gitárosának, Mike Rutherfordnak a projektje.
A „Sleeping In My Car” a basszusgitárosunk, Norbi ötlete volt, nem is emlékszem, hogyan jutott eszébe, miért ezt választotta, de sikerült nagyon jól megcsinálni a mi olvasatunkban. Mivel a harmóniaváza megegyezik a Journey „Don’t Stop Believin’” című daláéval, ezért - zenei tréfaképpen - bejátszottam a szám végére az említett Journey-dal gitár-bevezetőjének részletét. (nevet)
A késői Ramones-nótának számító „Poison Heart”-ot pedig természetesen a dobosunk Csabi hozta, és érdekesség, hogy ezt a dalt végül fele tempóban csináltuk meg, így balladás jelleget öltött az egész, de a középrész után egy kis darabon azért visszatérünk az eredeti tempóhoz!
Jól látom, hogy a legutóbbi albumotokkal sikerült egy jó nagyot előre lépnetek, és hogy a Machine Mouse manapság sikeresebb, mint eddig valaha is volt?
Igazából nem a lemezzel, hanem a „Fenn a csúcson” című tétellel sikerült elérnünk sikereket, de azzal sem igazán nekünk, hanem magának a dalnak: sokan nem is tudják, ki játssza valójában, de énekelgetik. Ezt taxisokon teszteltem már le néhányszor: beszállok gitártokkal az autóba, megkérdik, melyik zenekarban játszom, kiderül, hogy nem ismerik, majd a „Fenn a csúcson” eldudorászása után bevallják, hogy ezt már sokszor hallották… (nevet)
Köztudott, hogy Ragának a Machine Mouse mellett ott van még a Ramones Mania, és te is folyton több projekten dolgozol. Milyen munkákban vesztek még részt mostanában?
Raga a Ramones Manián kívül Csordás Tibivel muzsikál a Fight Clubban, és úgy hallottam, hogy éppen stúdióznak... (nevet)
Én a saját stúdiómban dolgozom: rengeteget hangszerelek, ebben az évben is több lemezt adok majd le, emellett vannak session-munkáim is, és szoktam játszani Tóth Gabival, valamint volt egy tavaszi turném a Nox-szal.
Mindezeken túl egy nagy megtiszteltetésben is részed volt…
Így igaz, hiszen egy japán gitárkészítő manufaktúra, a Sago Guitars egyik európai képviselője lettem, és a saját elgondolásaim alapján készítették el a hangszert, DZ berakással a fogólapján. A www.sagoguitar.com oldalon egy videó is látható rólam és Nagy Norbertről, a másik endorserről!
Tudom, hogy korai még a kérdés, de előreláthatólag mikorra várható a következő Machine Mouse sorlemez?
Vagy 2010 végén, vagy 2011 elején. Nem szeretnénk megbontani azt a tendenciát, hogy 2 évente adunk ki lemezt.
www.machinemouse.hu
Bánfalvi Ákos
Zene.hu; Ajánlók [2009.09.29. 18:00]
http://www.zene.hu/20090928_machine_mouse_akusztikus_korong_es_erotikus_klip
A "Lábujjhegyen" című lemez a Machine Mouse zenekar fennállásának 18. évfordulóján született azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egészen más köntösben mutassák meg dalaikat és kedvenc külföldi slágereiket. Az albumon helyet kapott a zenekar legutóbbi öt klipes dalának áthangszerelt verziója, négy világsláger és egy vadonatúj szerzemény.
A lemezt nevezhetnénk akusztikus vagy akár unplugged korongnak is, ámbár ez a jelző nem volna helytálló teljes egészében, mivel nem feltétlen akusztikus hangszerelést kaptak a dalok, hanem stílusváltáson mentek keresztül. Így megtalálható rajta a "Játékos" funky verziója vagy a "Fenn a csúcson" bossanova stílusú átirata, amit egy trombitaszóló tesz még meghittebbé. A lemezt egy intro és egy outro fogja keretbe.
Nagy szerepet kaptak a CD-n az akusztikus gitárok, vonósok, fúvósok és az akusztikus zongora is. Az album hangszerelése lehetővé teszi a dalok megismerését azok számára is, akikhez a zenekar eddig még nem jutott el, műfajánál fogva.
A "Pofoz az élet" című új dalhoz klip is készült, melynek angolszász dallamvilága szintén kicsit eltér az eddig megszokott Machine Mouse-hangzástól. A videoklip igyekszik megjeleníteni a lemezborító világát, egy elegánsabb megjelenést kölcsönözve a zenekarnak.
A klip készítéséért felelős Pixel Film már több videót készített a zenekarnak, így tisztában voltak azzal, hogy a fiúk a legjobban a sminkelést utálják a munkafolyamatok közül. Ezért - hogy ezt is megszeressék, sőt élvezzék - olyanvalaki csinálta a sminkjüket a "Pofoz az élet" forgatásán, hogy szinte mindegyik fiú a sminkes szoba környékén töltötte az idejét.
A Machine Mouse új sminkese ugyanis nem más volt, mint Michelle Wild. Mielőtt bárkinek bármiféle "rossz" gondolata támadna, szögezzük le, hogy Michelle tanulja a szakmát, a jövőben ezen a területen szeretne bizonyítani. A zenekar dobosa, Raga elmondta: ő nagyra értékelte Michelle munkáját. A múltbelit is és természetesen a mostanit is.
A fiúk bővebben elmondják véleményüket Michelle Wild munkájáról Klikk IDE, sőt a videoklipet is megnézheted ITT.
-zene.hu-
[2009.09.29.]
Különleges albummal ünnepli fennállásának 18. évfordulóját a dallamos rockzene egyik legjobb hazai formációja, a Machine Mouse. Az együttes Lábujjhegyen címmel egy jórészt unplugged-lemezt jelentetett meg, amelyen saját szerzeményei mellett több feldolgozás is található.
Az albumon szereplő dalok nagyobb része akusztikus hangszerelést kapott, de olyanok is akadnak, amelyek stílusváltáson mentek keresztül. Ez utóbbiak közé tartozik a Játékos funky verziója, valamint a Fenn a csúcson bossanova stílusú átirata, amit egy trombitaszóló tesz még meghittebbé. A feldolgozások között egy Roy Orbison dal, egy Mike And The Mechanics szerzemény, a Roxette világslágere, valamint a Ramones egyik legismertebb felvétele szerepel. Az albumon egy vadonatúj dal is hallható, az angolszász dallamvilágú Pofoz az élet című számhoz a nyár folyamán klip is készül.
2009. 07. 21. 23:59
ZENE - Pannon Lapok Társasága
http://zene.fmh.hu/cgi-bin/ms/zene/index.cgi?rv=33&ID=13977
Fennállásának 18. évfordulóját ünnepli az idén a Machine Mouse. A zenekar ennek apropóján egy új albumot jelentet meg. A Lábujjhegyen című nagylemez különlegessége, hogy a rajta szereplő dalok stílusváltáson mentek keresztül.
A zenekar július 17-én megjelenő albuma tehát nem új dalok gyűjteménye, hanem régebbi Machine Mouse dalok újraértelmezése, illetve néhány feldolgozás. Megtalálható lesz rajta a Játékos funky verziója, illetve a Fenn a csúcson bossanova stílusú átirata is, amit ráadásul egy trombitaszóló tesz még meghittebbé. A feldolgozások mindegyike a Machine Mouse valamelyik tagjának személyes kedvence. Így került fel a lemezre Roy Orbison slágere, a You Got It, az eredetileg a Mike And The Mechanics által játszott Another Cup Of Coffee, a Ramones-tól a Poison Heart, valamint a Sleeping In My Car, amely a Roxette egyik legsikeresebb dala volt.
Az album Pofoz az élet címmel egy vadonatúj szerzeményt is tartalmaz. A dalhoz - melynek angolszász dallamvilága kicsit eltér az eddig megszokott Machine Mouse hangzástól - a nyár folyamán klip is készül.
2009. 06. 26. 23:59
ZENE - Pannon Lapok Társasága
http://zene.fmh.hu/cgi-bin/ms/zene/index.cgi?rv=33&ID=13828
A lemez a zenekar fennállásának 18. évfordulóján született azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egészen más köntösben mutassák meg dalaikat és kedvenc külföldi slágereiket.
A július 17-én megjelenő albumon helyet kapott a zenekar legutóbbi öt klipes dalának áthangszerelt verziója, négy világsláger, melyek egyenként a zenekari tagok személyes kedvencei, és egy vadonatúj szerzemény "Pofoz az élet " címmel.
A lemezt nevezhetnénk akusztikus vagy akár unplugged korongnak is, ámbár ez a jelző nem volna helytálló teljes egészében, mivel nem feltétlen akusztikus hangszerelést kaptak a dalok, hanem stílusváltáson mentek keresztül. Így megtalálható rajta a "Játékos" funky verziója vagy a "Fenn a csúcson " bossanova stílusú átirata, amit egy trombitaszóló tesz még meghittebbé. A lemezt egy intro és egy outro fogja keretbe.
Nagy szerepet kaptak a CD-n az akusztikus gitárok, vonósok, fúvósok és az akusztikus zongora is.
Az album hangszerelése lehetővé teszi a dalok megismerését azok számára is, akikhez a zenekar eddig még nem jutott el, műfajánál fogva.
A nyár folyamán az új dalhoz (Pofoz az élet) klip is készül, melynek angolszász dallamvilága szintén kicsit eltér az eddig megszokott Machine Mouse hangzástól. A videóklip igyekszik megjeleníteni a lemezborító világát, egy elegánsabb megjelenést kölcsönözve a zenekarnak.
Az albumon hallható dalok:
1. Intro
2. Az ajtó nyitva áll
3. You got it (Roy Orbison feldolgozás)
4. Pofoz az élet
5. Another cup of coffee (Mike And The Mechanics feldolgozás)
6. Játékos
7. Fenn a csúcson
8. Sleeping in my car (Roxette feldolgozás)
9. A felhőn jársz
10. Álomgyár
11. Poison heart (Ramones feldolgozás)
12. Outro
Warner Music Hungary
http://www.mton.hu/kiadvanyok.asp?LangID=1&album=1709&style=2
3.
2007 január elsejével eljött az új év, és mi bőszen gyakoroltunk az első igazi demónkra, aminek a felvételeire január közepén került sor.
A Húsdaráló Projekt gitárosánál, Cserős Attilánál vettük fel, elég jó volt a hangulat...
Mindenki belepakolta az összes addigi tudását, szóval nincs okunk szégyenkezni, hiába nem éppen egy 30 Seconds To Mars nagylemez (hogy valami divatosat is írjak
). Összesen 6 számot rögzítettünk, amit Demo 2007 néven CD-n is megjelentettünk, igaz hivatalosnak nem mondható, mert hogy-hogy nem, lemaradt róla az a fránya Artisjus matrica.
Gyorsan terjedt, és (erre külön büszkék vagyunk) nagyrészt nem az internet segítségével. A sok befektetett munka elkezdett megtérülni, elindult az a bizonyos szekér.
Sok fontos dolog történt velünk ezekben a hónapokban. Elkezdtünk tudatosan koncerteket szervezni, leadtuk életünk első interjúját, megkaptuk életünk első lemezkritikáját, bekerültünk a helyi rádiókba, újraindítottuk a honlapunkat (ezúttal valamivel komolyabban) és ami a legfontosabb:bekerültünk a köztudatba helyi szinten.
Néhány új szám is született (pl. Lehajtott fejjel, Többet ér), abban az időszakban nagyon lelkes volt mindenki. Ment is minden mint a karikacsapás, de mégis került egy kis üröm az örömbe; ismét költöznünk kellett.
Ekkorra már nem jöttünk ki igazán a TOC-al (Tears Of Christ), nem kertelek, kölcsönösen szívattuk egymást ahol csak tudtuk. Ez még nem is lenne baj, bárhol belefér csak itt ez sosem volt poénra véve.
A végére eléggé elfajult a dolog úgyhogy megint leléceltünk. A nyár nagy részében nem volt hol próbálnunk (koncertek azért voltak), de olyan nagyon ez nem vett vissza a lendületünkből.
Ekkor bele-belekaptunk már a régebbi, még meg nem csinált számokba is, és ismét születtek új dalok is. Augusztusban végre sikerült helyet találnunk a volt dohánygyárban. Ebben a hónapban volt meg a legelső fesztivál fellépésünk (Sámsonfeszt), és ekkor kezdtünk el lényegében együttműködni egy emberkével, akit Tolnai Miklósnak hívtak.
Mikit a júniusi Havannás koncertünk szervezése kapcsán ismertük meg, ő vállalta a hangosítást. Kiderült, hogy (főleg a mieinkhez képest) profi cuccai vannak és már akkor felvetődött egy komolyabb hosszútávú együttműködés gondolata.
Augusztusra sikerült annyira összehaverkodnunk, hogy felkértük, legyen a menedzserünk. Ő elvállalta és a koncertek szervezése mellett a próbák kihangosítását is végezte.
Igen jó dolgunk volt ott, viszont ősztől kezdett eluralkodni az egész csapaton egy általános rossz hangulat, ami igencsak a közös munka rovására ment, és túlzás lenne azt állítani hogy szeptember és november között volt háromnál több igazán jó próba.
Feltétlenül meg kell említeni hogy a saját hülyeségeink mellett ebben a bomlasztásban Mikinek és a vele odatelepült (erre nincs jobb szó) emberkéknek is igen nagy szerepe volt.
Azért is nevezem ezt bomlasztásnak, mert ekkor valami olyasmi ütötte fel a fejét nálunk, ami addig soha nem volt jellemző, és ez az egymás alá kavarás, a klikkesedés és a bizalmatlanság. És ennek az egész folyamatnak végül Tibi itta meg a levét.
Tibivel akkor már hónapok óta nem voltunk megelégedve. A demón hozta a kellő szintet, viszont utána nem tudta velünk tartani a lépést és ahogy páran megjegyezték, "kilógott a hagja a zenéből". Sokan mondták hogy lehet nem éppen Tibi a megfelelő ember, és ezt mi elég nehezen vettük tudomásul.
Szomorú, de ez az őszi időszak még időben felszínre hozta ezt a problémát, és november végére nagy vitázások után eldöntöttük, hogy megválunk tőle. Egy ideig nem is mertük megmondani, aztán végül Tomi úgy döntött hogy pontot tesz az ügy végére és egy próba során (két nappal egy nagyobb koncert előtt) közölte Tibivel a döntést. Tibi elfogadta a dolgot, bár biztos hogy ritka rosszul esett neki, főleg hogy még utána egyszer Miki visszavette, majd egy hétre rá kirúgta (bár azóta is kérdés hogy ehhez neki mennyi köze volt).
Hála az égnek volt annyira jó fej, hogy még az utolsó leszervezett koncerteket lezavarta velünk, amiken ráadásul elég szépen teljesített.
2007 végén még egy demót rögzítettünk 3 számmal, ezt azonban nem szántuk kiadásra. Tibi még abba belement hogy ezeket a számokat felénekelje, és végül egy januári balmazújvárosi koncert után elváltak útjaink.
És nem csak Tibivel, a körülöttünk lévő sleppből is elegünk lett, amit szép fokozatosan le is építettük. Nem akarok mindent a nyakukba varrni, de csodák csodájára a problémák ezek után lényegében megszűntek.
Mivel a lebontás réme fenyegette, otthagytuk a már kicsit nyomasztó dohánygyárat, és megkezdődött az új énekes keresése is.
Folyt. köv.!
Elkészültünk a keveréssel az Utopia stúdióban!
Még pár nap masterelés, aztán ahogy teljesen készen lesznek a számok
itt hallhatjátok őket először!
Júniusra pedig nagyszabású lemezbemutató koncertet tervezünk, amiről persze
időben értesítünk mindenkit! 
BetterFly
Lemezkritika - Utolsó remény
2007. augusztus 27.
A 2001 júliusában, Nagykanizsán alakult Mélypont zenekar idén érkezett el az első teljes nagylemez felvételéhez. A ma már csak két eredeti tagot (Dominkó Krisztián- basszusgitár / ének, és Halász Márk - ének) magában foglaló alakulat stílusa a pályájukat terhelő tagcserék következtében folyamatosan csiszolódott, így a kezdeti metal/hardcore vonal - bár még mindig érezhetően benne van a zenéjükben - már egyáltalán nem annyira egyértelmű címke, ha le akarjuk írni muzsikájukat. A folyamatosan változó felállás történetét már ismerhetik a tisztelt olvasók, hisz készült róluk NuSkull-os adatlap, így a múltra nem térnék ki még egyszer, a lényeg úgyis a jelen, vagyis amit a két említett őstagon kívül Kovács Dániel dobos, Ribarics Tamás, és Harmat Szilárd gitárosok az "Utolsó Remény" című, - a Soundbox stúdióban felvett - lemezen megalkottak.
A harminckét percnyi muzsika elég sokszínű, speciális vegyületet alkot, egyaránt táplálkozik a kilencvenes évek meghatározó zúzda csapatainak munkásságából (Machine Head, illetve kevés Fear Factory hatásokat érzek leginkább), aztán a modernebb zenékből, néhol a nu metalból, de érezhető benn egy adag Slayer is helyenként (Riba nagy favoritjai, ha jól tudom), valamint dallamos death metal befolyás is, amit én az Art Of Butchery irányából érkezett Harmat Szilárd gitárosnak tulajdonítok, aki nyilván nem akarta levetkőzni a Butchery-beli munkásságát. A rengeteg behatás ellenére az anyag mégsem mutat széteső produkciót, mivel kellő dinamizmussal, vehemenciával tálalják szerzeményeiket.
A Félálomban hatásos nyitódal, enyhén Machine Head-es, morózusan riffelős bevezetéssel, melynek elhalkuló hangjai után basszuspengetésekkel robban be egy igazi crossover vegyület, tempós dobokkal, s nu metal-szerű dinamikai megoldásokkal: a rappelős tiszta, basszuspengetéssel kísért verzék, és az acsarkodó üvöltéssel kísért zúzás váltogatásával. S hogy ne lehessen pár szóban elintézni a dalt, belefűztek egy igazi durvulat thrash-es intenzív gyorsulást, és egy metalcore-os breakdown-t is. A Mással vagy is vastag riffelős témázással indít, korai (vagy ha úgy tetszik, Christ Illusion-ös) Slayer-es tekerésbe vált, a refrénje viszont nagyon a Fear Factory Demanufacture lemezén hallott effektezett hideg énekdallammal kísért reszelés. A gitárszóló király, s talán itt érezni először ténylegesen Szilárd múltját, egy-két harmőnia az Art Of Butchery dallamos death palettáján sem mutatott volna rosszul, de összességében is jó témákból építkezik ez a track, az egyik kedvencem a CD-n. A Hatodik Érzék némi sampler-zörejjel tarkított zúzás, dinamikus, rappelést és bestiális üvöltést egyaránt alkalmaz, s okos a tört ritmusú építkezés a tekerős szólója alatt, technikás témákkal fűzve a málházást - újabb erős darab. Az Elveszett Vagyok kezdése kifejezetten előremutató, technikás villantású őrültem megcsavart riffjével, az első, ahol megmutatják, hogy nem csak a kilencvenes évek vezető brutál bandáit szeretik, hanem a kortárs durvulatokat is. Némi death metalos sodrás is tapasztalható, persze nem a "floridai�, inkább a svéd, dallamosabb fajtából. Itt jegyzem meg, hogy nagyon jól színesítik az anyagot ezek a hatások, és a remek szólómunka, melyek egyedi színt is kölcsönöznek a modern / extrém metal - hardcore vegyületnek.
Súlyos az Összedőlt minden kezdete is, hardcore-os ordításokkal és szövegmondással, zúzós gitártémával, duplázóval alátámasztott energikus tempózással. Jól váltogatja a tiszta éneket az üvöltéssel, talán az egyik legfogósabb tétel a CD-n, én ezt választanám talán klipesítéshez. Breakdown-nal indít a Hol vagy ember?, s old school thrashes kalapálással váltakozva, a CD talán legjobb szólóját felvonultatva. A merengő leállás szomorú beszédje durva zúzásba váltva mutatja meg mekkora dög van bennük, Hali pedig egy igazi vadállat. Az érdekes címmel ellátott (�
akusztikus pengetés, szinte flamenco (?) hatású lépdelés másfél percben, mely mutatja a dalszerzédi kvalitásokat, s remek felvezetése a Nagykanizsa Demons amerikai football csapat hivatalos indulójának számító Ha a Démonok jönnek-nek, mely ennek megfelelően igazi beindulós, dinamikus, egyszerűségében hatásos puritán HC/metal himnusz, refrénje igazi csordavokál, ahol a csapat játékosai is kieresztik hangjukat. A záró A másik part is az eddig megismert old és new school, modern és régebbi témákból, megoldásokból egyaránt merítő vegyület, súlyosan jó szólóval.
Ami hibaként felemlegethető, a néha előforduló egy-két elcsépelt / elhasznált riff, vagy túl egyszerűen megoldott ritmusváltás, melyek zavaróan hatnak az egyébként jó ötletek közt, ezeket szigorúan ki kell gyomlálni, több pörgetéssel izgalmasabbá tenni a váltásokat, de amúgy nagyon jó kis zúzós csapat ez, egy igazi vadállat ösztön-énekessel. Ide tartozik még, hogy néha a szövegértés eltűnik az acsarkodásban, ezt is lehet változatosabban, de úgyis a tapasztalat hozza ezt is. Bemutatkozó lemezként abszolút vállalható a produkció, s mivel tudom, hogy élőben sokkal jobban megdörrennek ezek a dalok - a hangzás a lehetőségekhez mérten jó, arányos és tiszta, de vastagabb gitárokkal jóval ütősebb lenne - , így azt tanácsolom, minnél többet koncertezzenek, amerre csak lehet, s egy igazi hiánypótló is lehet a csapat, mivel itthon eléggé eltünedeztek a hasonló stílusú bandák.
Forrás: nuskull.hu
Hamarosan mindenki számára elérhető lesz az új BETTERFLY nagylemez, ami aprilis elejére várható. Az album az UTOPIA stúdióban készül, ami a hallgass.hu nyereményjátéka jóvoltából, lényegesen kedvezményesebben valósítható meg. A 200.000 Ft értékű stúdióidőt jócskán kipótolva álltunk neki a munkának nyugati színvonalú profi körülmények közt. A további fejleményekkel kapcsolatban kérjük kérdezze meg kezelőorvosát, stb.
Üdv!
Egészen pontosan két hét van hátra hogy elkezdjük az új lemez felvételeit. A számlista végleges, jelenleg készülgetünk a produkcióra.
A demo március 1-ig kizárólag itt, a hallgass.hu-n lesz megtalálható, utána valószínűleg bármelyik fájlcserélő oldalon
A videoklip még áll, feltéve hogy jó lesz az anyag
. Közben koncertek szervezés alatt, és valószínű hogy az eddigi G-Portálos oldalunkról is elköltözünk a közeljövőben.
Bővebb infókkal hamarosan újra itt! 
Bastardos
Éjjó. Szevasztok annak a 3,5 embernek aki elolvassa.
Lényeg a lényeg. Kész a lemezünk srácok. Odaraktuk. Megvan. Kőkemény.
Reszkessenek a kiadók, mert a február hideg, mi meg megyünk. Valaki csak kiadja. Vagy nem. De akkor aztán jajj nekik. Na mindegy, lényegalényeg hogy kőkemény 300 magyar valutáért el lehet vinni a történetet, melyen megközelítőleg 17 track hallható.
rendelés: (MSN): apmg2008@windowslive.com
K IA KIRÁLY?
CARLO A ZSÍRSIRÁLY.
Éjjó. Szevasztok annak a 3,5 embernek aki elolvassa.
Lényeg a lényeg. Kész a lemezünk srácok. Odaraktuk. Megvan. Kőkemény.
Reszkessenek a kiadók, mert a február hideg, mi meg megyünk. Valaki csak kiadja. Vagy nem. De akkor aztán jajj nekik. Na mindegy, lényegalényeg hogy kőkemény 300 magyar valutáért el lehet vinni a történetet, melyen megközelítőleg 17 track hallható.
rendelés: (MSN): apmg2008@windowslive.com
K IA KIRÁLY?
CARLO A ZSÍRSIRÁLY.
Na persze már amennyire egy demót lemeznek lehet nevezni...
. Üdvözlet mindenkinek akinek a kíváncsisága idáig kitartott, annak is aki véletlenül tévedt ide, és előre köszi annak is aki még nem nézett ide, de egyszer majd fog...
Lényegi rész következik. 2009 első megmozdulása várhatóan egy 3 számos merénylet lesz, szintén demó, szintén cím nélküli. Ha nagyon jól sikerül talán lesz
. Természetesen nem lesz mind a 3 szám meglepetés, és természetesen az egyetlen kivétel ismét a Nem lesz így jó, amit kizárólag azért veszünk fel még egyszer, mert jelen állapotában nem felel meg egy videoklip kritériumainak. Vagyis ha ez a verzió elfogadható minőségűre sikeredik, azon nyomban hozzálátunk a hozzátartozó videó leforgatásához, aminek a koncepciója már nagyjából összeállt.
Hogy azért témánál is maradjunk: a másik két szám várhatóan az Így maradt, és a Keleti idők lesz. Akik már voltak Bastardos koncerten (és épségben haza is értek
), azoknak száz % hogy beugrik majd, miről is van szó
. A demó valószínűleg január végére-február elejére készül el.
Röviden ennyi, ha lesz még újság úgyis jelentkezünk. Ha tetszik, ha nem
A Bastardos

No
Februárra, vagy előbbi időpontra aktualizáltuk a lemezfelvételt, készülnek a számok, mostmár finomítások vannak hátra, lesz pszichodelika, meg avantgárdé, meg hörgésüvöltéskárogás, meg BritPop, Indie, ősrock is, hajjaj.
2008. augusztus első hétvégéjén rögzítettük az első nagylemezünk dobmunkáit. Nem volt tétel a dolog, Marcell elég rutinos dobos ahhoz, hogy megússzuk a hónapokig tartó vergődést. A felvétel profin sikerült, igazi fasza punk-rock hangzása lett. Hamarosan folytatódnak a munkálatok, basszusgitár, gitár, ének sorrendben. Terveink szerint komolyabb vendég szereplés is várható a lemezen, de ez még előrehaladott információ. Várakozásaink szerint szeptember végére elkészülünk vele. 10 számos lesz a lemez, tartalmazni fog vadonat új és régebbi, újra alkotott számokat is ,\m/