BLOGOK, QUIMBY CMKE

Hát igen, kissé megkésve bár, de nem hagyhatom szó nélkül a zenekar fennállásának egyik legnagyszerűbb koncertélményét. Most a koncertet és az élményt akár külön is választhatjuk...
Tehát...
november 7. (17.30.) Ekkorra kellett a Págiszba érnünk a hangbeállásra vagy ha úgy tetszik szandcsekkre. Tibiék már fent voltak a színpadon, beállásuk volt épp folyamatban. Elég nagy számú stábbal érkeztek, fénytechnikusok, hangtechnikusok, roadok, szervezők, miegymás... Kicsit arra számítottunk, hogy az ilyenkor szokásos papírforma fog érvényesülni (előzenekar minimális figyelem, épphogy csak szóljon valahogy, örüljenek hogy játszhatnak) DE NEM!!
Épphogy ellenkezőleg. A beállított színpadon néhány dologtól eltekintve minden mozdítható, átrendezhető volt. Mi a magunk szerény módján, az épp szabad helyekre rakosgattuk motyóinkat, mire a technikusok arra biztattak, hogy ne tegyük. Csináljuk úgy ahogy azt megszoktuk, csak tényleg a legminimálisabb kompromisszumot kellett kötnünk. Faszi szó nélkül odaadta Zolinak a dobját, Feri meg basszuserősítőt Hofinak. A "nagy" zenekaroktól szokatlan közvetlenséget tapasztaltunk, mind a zenekar, mind a stáb részéről. Faszi azt mondta Zolinak, hogy akár még cineket és pergőt sem kellett volna hoznia (nem zenészeknek: ez a minimális dolog amit ilyenkor vinni kell a dobosnak, ha a dobhasználat le is van zsírozva). Tibi sem húzott el az öltözőbe beállás után, hogy nehogy kontaktba kelljen kerülnie bárkivel is, hanem ahogy pakoltam fel a cuccaimat, odajött egy kis gitáreffekt mustrára... megbeszéltük ki mit használ, ilyesmi. Nem akartam fárasztani a szokások interjúszerű kérdésekkel, de nem is volt olyan a szituáció.
Kb. 6kor el is kezdtük a beállást. Hát igen, könnyű úgy játszani, hogyha a kontrollból azt hallja az ember amit kell, amit akar. Húú az már igen, mikor csak a zene van... na de ezt most hagyjuk.
Végeztük a beállással, irány az öltöző. Az egyik kis ütőhangszer (djembe) beljejéből előkerült egy üveg fütyülős mézes szilva pálinka, megkezdődött a feszmentesítés, hülyéskedés, rajzóra a teremben egyéb. Eltelt az idő... 8 óra lesz 10 perc múlva. Mindjárt kezdünk. Gitár a nyakba, irány a backstage. Ott állunk, Karesz meg sehol. Visszamegyek az öltözőbe és látom valami túrósbizbaszt majszol halálos nyugalommal. Hát igen, nem egy parás fazon. Ezután rituális koccintás a színpad mögött, lelkierő gyűjtés, maximális ráhangolódás. Indulás. Még a színpad sarkán megkérdezte az egyik technikus, hogy zavarna-e minket egy kis füst a színpadon. Erre Zoli: "Á, minket csak az zavar hogy fel kell menni a színpadra".. röhögés.
8 óra, elkezdtük a bulit. Közben láttuk hogy jönnek az emberek szépen, eleinte kicsit bátoralanul, de aztán a harmadik dalnál egyre többen szaladtak a színpadhoz. Na akkor már mis is felbátorodtunk. A közepétől már kb. 5-600 ember nézte a koncertünket. Jó látni a tömeget és hogy vevők a zenénkre, ígyhát stenkesen nyomtuk végig. Megdöbbenésemre jópáran énekelték velünk néhány dalunkat, ami ismét egy energiabombaként hatott, pláne az hogy az utolsónak szánt dal után még maradt 5 perc amit semmiképpen nem akartunk volna veszni hagyni, ezért gyors kupaktanács, mit játszunk a végén, és közben az első sorokból kiabálták hogy melyik dalt játszuk még utoljára el. Ez tényleg jól sikerült. Színpadról le. A backstage-ben verbális és fizikai vállveregetés a stáb részéről. Jól esett. Még mindig Zoli beszólásán nevetett a technikus aki megjegyezte, hogy megérdemeltünk volna egy kis stroboszkópot is. Mint megtudtuk Tibiék is figyelték a koncertet és tetszett is nekik, és mint később megtudtuk beszédtéma voltunk hazafelé menet és összegezve jó választásnak bizonyultunk...állítólag
Persze a Quimby koncert fergeteges volt, de erről szerintem úgyis sokan írtak már.
Quimby koncert után az öltözőbe vonultunk hangszerekkel és tovább folyattuk a koncertet... jó kis buli volt, nem felejtjük!