A blog bejegyzéseit RSS hírcsatornán is követheted! 
Egy regisztráció most sokat érhet a Hallgasson! Az Inita stúdió és a Hallgass együttműködésének köszönhetően a regisztráló együttesek profi körülmények között készíthetik el következő (vagy netán első) lemezüket, melyhez akár 100 000 forint segítséget adunk!
Hogy mit kell ehhez tenned?
A részvételhez csak egy pár percet igénybe vevő regisztráció szükséges. Ha regisztrálod együttesed a Hallgass.hu-n, amellett, hogy feltölthetsz zenéket, koncertidőpontokat, videókat, fotókat, blogok vezethetsz, nem csak rajongókat gyűjthetsz, hanem stúdióidőt is! Az akár 100 ezer forint értékű stúdióhasználatot az az együttes nyeri el, akit 2007. október 31-ig a legtöbben jelölnek "ismerősnek". Nem kell híresnek lenned, hogy nyerj, hiszen pár barátodat értesítve is könnyen te lehetsz a legjobb!

A stúdió
Nem is akármilyen stúdióba nyerhetsz időt! A magyar-amerikai tulajdonú Inita Magyarország egyik vezető produkciós hangstúdiója. A panorámás budai hegyoldalban található stúdióban olyan zenészek fordultak már meg, mint Yonderboi, Sziámi, Geszti Péter, a KFT zenekar, a Crystal, Mester Tamás, Császár Előd, a BonBon, Pierrot.
Hogy te legyél a következő, csak egy regisztráció és a rajongók, barátok buzdítása kell, melyhez segítséget nyújtunk az oldalunkon elérhető Hallgass bannerekkel, melyeket honlapodra kihelyezve tovább növelheted esélyeidet!
Még nem regisztráltál? Tedd meg most!

A naplófájlokat böngészve vettem észre, hogy többen próbálkoztatok a programokat egy zenekarra szűkítve megnézni. Gondolom láttátok, hogy a koncertek URL címe alapján - ami ugye például http://hallgass.hu/koncertek/brigad/3 - lehetne próbálkozni azzal a címmel is, hogy (esetünkben) http://hallgass.hu/koncertek/brigad.
Ez egy jó ötlet, csak nem működött eddig, mert nem jutott eszünkbe ilyen... egészen mostanáig.
Mostantól így is lehet szűrni a koncerteket, így jobb oldalon a zenekar koncertjei jelennek meg (visszamenőleg is!), a bal oldali naptárban pedig csak annak a zenekar koncertjei az éppen aktuális évben.
Köszi az ötletet!
A visszajelzések alapján már többen észrevettétek, de akkor most hivatalosan is bejelentem: a zenekarok adatlapján mostantól megjelennek a kapcsolódó galériák is.
Pár szóban a működéséről: a galériákhoz hozzá lehet adni címkéket a szerkesztői nézetnél - ezzel valószínűleg semmi újat nem mondtam. A galériád akkor fog bekerülni a zenekarhoz, ha olyan nevű címkét adsz hozzá, ami pontosan(!) megegyezik a zenekar nevével. Tehát ha a zenekar neve Nyuszifül bend, akkor azzal a címkével kell megcímkézni, aminek a neve Nyuszifül bend - szóközök és egyéb speciális karakterek is számítanak! Természetesen, ha még nem létezik a címke akkor létre kell hozni.
Ezekkel a galériákkal kapcsolatban felmerült egy kérdés: bármelyik felhasználó galériája kikerülhessen az adatlapra, vagy csak a zenekar tagjaié? Az első változat azért jó, mert ha pl Nap Pali felrakja a Nyuszifül bend koncertjein készült fotóit, akkor azok megjelennek a zenekar központi adatlapjánál - valahol ugye ez lenne a cél, mert oda tartozik. Ha viszont csúnya fotókat tölt fel, csak úgy rosszindulatból (ejnye-bejnye), akkor viszont azoknak nem kéne ott megjelenniük.
Mivel még csak most indult az oldal, az első verzió mellett döntöttünk és nem igazán akarunk szűrőket beállítani, de ha a közeljövőben szükségét érzik ennek a zenekarok, bármikor megtehetjük.
Zárszó: ne rosszalkodjatok, hanem használjátok ésszel a rendszert!
Mi kell ahhoz, hogy a Hallgasson minél több igényes zenész és zene jelenjen meg? Mi kell ahhoz, hogy minél nagyobb közösségünk legyen, akik akár az együttesek koncertjének közönségét és rajongóit is adhatják?
Szükségünk van a te segítségedre! Ha tetszik az oldal, kérjük szólj ismerőseidnek, vagy helyezd el saját oldaladon bannereinket:
Álló banner (120*240 pixel)

Fekvő banner (468*60 pixel)

Banner a startlap oldalakhoz (214*200 pixel)

Hirdetés nyomtatott cuccokra (jó nagy)

Ha más méretű bannerre van szükséged, írj bátran!
Csak a tájékoztatás végett: az oldal most keservesen lassú, ennél 2-3x gyorsabb volt még nemrég - és ez nem a látogatók számával függ össze, ahhoz túl kevesen vagyunk, hogy ez még gondot jelentsen. Azért is merem ezt így kijelenteni, mert már körülbelül 2 hete ilyen lassú, valami nagyon nem stimmel az új szerverrel (nemrég költöztünk át, előtte a régin teljesen jól ment).
Az már csak hab a tortán, hogy most másfél óráig nem volt elérhető az oldal (persze az egyik csúcsidőben, 18:00 és 20:00 között) és a napokban több ilyet is tapasztaltam. Jók ezek, főleg így a honlap startjánál, amikor azért jó lenne, ha az új látogatók meg is tudnák nézni a lapot.
Írtam a szolgáltatónknak, hogy valamit csináljanak, mert ez így nagyon siralmas. Remélem tesznek is valamit.
Na akkor a nagy bejelentés: elindultunk! Hivatalosan tegnap (azaz július 5) déltől elérhető bárki számára a Hallgass.hu. Ez sokak számára sokkoló hír volt, idézném az egyik kedvencemet:
Hééé, Marcell!
Valaki feltörte a felhasználód, és olyanokat írogat, hogy indulhatunk, meg hogy kész az oldal!
Javítsd a hibát!
Már van 12 felhasználónk, bár az kérdéses, miért regisztráltak, hiszen tartalom még nem igen van az oldalon... de ez legyen a legkisebb problémánk.
Többen jeleztétek, hogy nem volt egyértelmű a rendszer használata - erre kissé számítottam is, hiszen elég összetett és az egy dolog, hogy fél év alatt én már megszoktam, de első ránézésre biztos vannak homályos részek. Tehát ha valami nem világos, akkor nyugodtan kérdezz rá a fórumon, vagy közvetlenül írj üzenetet az adatlapomon, minden elakadt felhasználónknak segítünk (ha tudunk). Többször voltak technikai gondok is, ezekre is csak ugyanazt tudom mondani: csak akkor tudjuk javítani őket, ha szóltok!
...hogy június elsejével nem indul el az oldal?
Újabb csúszás, az újabb kitűzött időpont legyen mondjuk június 18, hétfő. Kiváncsian várom...
A mai nappal kezdve beindult a blogszolgáltatás is az oldalon, kisebb-nagyobb (reméljük inkább kisebb) hibákkal minden regisztrált felhasználó vezethet blogot. Megjegyzem én még soha nem írtam ilyet, sőt, nem is terveztem, hogy valaha írni fogok, de a Hallgass.hu indulása talán most jó ürügy ennek a fogadalomnak a megszegésére (is)...
A blog indulása azért is érdekes, mert a mai webkettes oldalakhoz híven (vagy csak felvágásból) úgy döntöttem, hogy én is vezetni fogok gépház blogot, amit legegyszerűbben a http://gephaz.hallgass.hu címen tudtok elérni. Azon kívül, hogy felettébb menő, ez azért is hasznos, mert ezen a hivatalos csatornán könnyen nyomon tudjátok követni az új funkciókat, sőt hozzá is tudtok közvetlenül szólni, akár még a bevezetése előtt. Tehát ha nem tetszik, amin változtatni akarok, egyszerűen csak itt jól megmondjátok, és ha sokan mondjátok jól meg, akkor valószínüleg újragondoljuk az egészet.
Az oldal béta-verziójának indulását június elejére tervezem, ezt csak azért írom le, hogy később jókat nevethessünk rajta, amikor még augusztusban sincs semmi eredmény.