



A zenekar 2008 márciusában félév próbatermi munka után kezdett el koncertezni rögtön sajátos dallamokkal és egyedi, magyar szövegekkel a tarsolyában. Egy nyárvégi tagcsere után lazábbra vettük a figurát, elkezdtünk közösen kísérletezni a stílusokkal a keményebb gitárhangzástól a kávéházas jazz-en keresztül egészen az elektronikus zenéig. Közben minden szám egy kicsit mindegyik, de egyik sem, semmi snassz, semmi sok. Vannak, akiknek talán a magyar underground stílusjegyei, szövegvilága, vannak, akiknek a fura effektek, a piros gitár játéka hagy majd mélyebb nyomot.
Ha már Te is ismered a zenekart, ha már hallottál róluk, találkoztál velük, jelöld ismerősnek! Értékelni a fenti csillagoknál tudod, a két funkció független egymástól!
Ha kéred a rendszer mindig e-mailben fog értesíteni, arról, ha frissül a zenekar adatlapja - vagyis ha új zenét, videót vagy koncertidőpontot töltenek fel.