



A zenekar 2007 tavaszán alakult.
A zenekar tagjai mindannyian a Békés Megyeiek.
BOJTI TAMÁS basszusgitár
BOJTI JÁNOS ének
KIS ZOLTÁN „rugó” gitár
POZOJEVICH „muky” MIKLÓS gitár
VANDRA „beatmasta” ZSOLT dobok
A zenekar ebben a felállásban működik 2007 áprilisa óta. De e dátumot megelőzően történtek tagcserék, vándorlások: pl. a 3 fős csapatból 4 fős lett, új tag érkezett, ment, megint új ember érkezett, stb. Viszont külső vízhangokat visszahallva, a jelenlegi felállás nagyon magára talált.
A zenekar tagjai természetesen nem a megalakuláskor fogtak húrokat, verőket a kezükben először.
Van, aki már kb. a 90-es évek elején, közepén kezdte zenei, zenészi terveit. Megfordultak ezt megelőzően más formációkban, amatőr csoportokban, más stílusokban.
A jelenlegi felállás neve mellett jó pár fellépés szerepel már, és szerencsére növekvő ismertségnek örvendhetnek, de egyelőre az, ismertebb klubok, fesztiválok ajtajai zárva állnak a zenekar által képviselt kemény, férfias metál zenétől –(ezt írhatjuk talán az ehhez szükséges kapcsolatrendszerünk teljes hiányára is akár).
A zenekar az ibrányi tehetségkutatói fellépésének eredményeként a zenekar 30 percnyi rádióműsor időt nyert el Budapesten, illetve más díjat is elhozott, 2007-08-22-i tőserdő fesztiválon pedig abszolút nyertes volt.
Tehát a bloom zenekar stílusáról egy-két szót.
A zenekar saját bevallását illetően, zenéjük hordozza a mai modern metál zenekarok stílusát, és a régebbi, tradicionális metál zenekarok vonalát is valamelyest.
De gyúrjuk össze az amerikai Slipknot, Korn, Soulfly, Machine head, elemeit, a kapott eredményhez adjunk hozzá egy kis saját felfogást és tegyünk hozzá egy kicsi, de tényleg csak kicsi elektro és hip-hop alapokat, loopokat. Elkészült a zenekar új honlapja, melyet, már meg is nézhettek, ezen az úton is tudunk találkozni.
A csapat az ősszel tervezi rögzíteni demo-ját, melyet igyekszenek felhasználni arra, hogy minél több, elismerésre méltó fellépést tudhassanak a hátuk mögött.
Elérhetőségek
+36304460667
+36306594572
+36304625307
További infó: http://www.bloomband.uw.hu
NecroPhil, 2011. 03. 30. 18:30Üdv.
Honlapomon közzéteszek koncert és turné dátumokat, bandák bemutatkozásait, zenét és videót.
Ha érdekel katt a profilomra a webcímért.
További sok sikert, csáó.
Felhívás Fiatal Zenekaroknak!
Ebben az évben már 3. alkalommal rendezzük meg a Fiatalok Napját Túrkevén a Művelődési Házban. A délutáni/ esti programban szeretnénk a városban és a környéken élő fiatal zenekaroknak bemutatkozási lehetőséget adni. Ez nem tehetségkutató, hanem inkább találkozó jellegű lenne, terveink szerint szabadtéri színpadon. Amennyiben egy már beadott pályázatunkon kapunk hozzá anyagi támogatást egy ?szakértő zsűri? segítségével értékeljük is a fellépőket, és az első 3 zenekart tudjuk jutalmazni. Valamint ekkor tudunk útiköltséget is fizetni.
Nagyon szeretnénk, ha Ti is eljönnétek és vállalnátok a fellépést egy kb. 30-60 perces műsorral. ( Az időtartam a jelentkezők számától függ) Lehet saját számokat, vagy akár feldolgozásokat is hozni.
Másik kérésem, hogy adjátok tovább ezt a felhívást más ismerős zenekaroknak is, mert mi nem biztos, hogy mindenkiről tudunk!
Az előkészítés miatt nagyon fontos lenne, hogy nekem minél hamarabb jelezzetek vissza e-mailben, telefonon, vagy akár az iwiwen , hogy tudtok-e jönni.
Elérhetőségeink: tkvmhaz@vipmail.hu
Tel.: 56- 361-214, mobil: 06-30- 861- 7243
Várom válaszotokat: Kovácsné Erzsike műv.szervező, Művelődési Ház Túrkeve
Ha már Te is ismered a zenekart, ha már hallottál róluk, találkoztál velük, jelöld ismerősnek! Értékelni a fenti csillagoknál tudod, a két funkció független egymástól!
Ha kéred a rendszer mindig e-mailben fog értesíteni, arról, ha frissül a zenekar adatlapja - vagyis ha új zenét, videót vagy koncertidőpontot töltenek fel.