



Az alap formáció még a régi idők hajnalán alakult, igazából egy instrumentális szám erejéig, amivel egy szalagavatón próbáltuk a közönséget szórakoztatni. Ekkor még 3 tagot számlált a Fitness, (2 gitár, 1 dob). Majd nem sokkal később beszállt a mai basszusgitárosunk, Norbi is. Ekkor még inkább a Punk zene felé hajlott a zenekar. És hát énekes nélkül nem is ment volna, és akkor beállt akkori első énekesünk. Játszottunk mi Baracckát, Beatrice-ét, és 1-2 saját számot. Fel is léptünk a Ráday Pál Gimnáziumban, de akkor már sajnos az énekesünk kivált, és a mostani gitárosunk énekelt (már, mint próbált, de nem ment
. Aztán eltelt pár év, és nem adtuk fel. Elkezdtünk a metál felé menni. Szintetizátort ragadtunk, és meglovagoltuk a szinti-metál hullámait. Sajnos az énekeseik nem bírták sokáig, volt, akit a távolság, és volt olyan is, aki nem mert énekelni. Majd végül beállt hozzánk énekre Filcsik Ádám.
Elkezdtünk koncertezni, Nagyrészt a péceli műv. házban. Sok zenekarral léptünk fel, és megpróbáltuk kicsit Szinesíteni Pécel rock-életét. Nem sokkal később egy Cselló is helyet kapott a hangszerek között, amin Meixner Eszter játszott, játszik. A koncertek mentek tovább, és a Dirty Dog Pub-ban is fellépegettünk, és megjártuk a Tarcsai fesztivált is. Kisebb idő után megváltunk szintisünktől, és így folytattuk tovább. Majd pár hónap múlva énekesünk úgy döntött, hogy nem folytatja velünk a zenélést. Pár nap multán, egy új énekes tűnt fel a színen, név szerint Szilasi Tamás. Ahogy ő megjelent, kicsit fellendült a zenekar, és a zenei repertoárunkat folyamatosan frissítjük. És eljutottunk a mai felálláshoz, ami:
Szilasi Tamás: Ének
Tóth Gábor: Szóló gitár
Szmolka Norbert: Basszus gitár
Tóth Ferenc: Dob
Balogh Ádám: Ritmus gitár, vokál
További infó: http://www.fitnessband.gportal.hu
A koncertek idő szerint vannak rendezve, azokat amikről már lekéstél, halványabb színnel jelöltük alul. Ha nem akarsz lemaradni az új koncertekről, kövesd a zenekar egész éves koncertnaptárát, vagy RSS-ben az új időpontokat! 
A zenekar még nem töltött fel koncertet, vagy már egyik sem aktuális! A régebbi koncertjeiket az éves koncertnaptárjukban keresd!