



A zenekar alapítás ötlete 2005 júliusában fogant meg az alapító tagok fejében, majd egész pontosan 9 hónappal később, 2006 áprilisában megszületett a Kingston Cruisers zenekar. Céljukként tűzték ki, hogy a reggae és ska szcénában példátlanul színes műsorukkal új lendületet vigyenek a hazai klubéletbe, hidat építve az akkor még egymástól nagyon távoli ska és reggae szerető zenerajongók közé. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól a táncosabb, pörgősebb ska dalokig, helyenként dub-al, dancehal-al, ragga-val és egy kis jazz-el is keverve.
2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent első, bemutatkozó hanganyaguk "the First Trip" címmel, mely 8 saját szerzeményt tartalmaz, és mind a közönség, mind a szakma körében nagy sikert aratott! A lemez felvétele óta a repertoár sok új dallal bővült, így a "the First Trip Tour" elnevezésű lemeznépszerűsítő turné vidéki, és külföldi állomásain már nem csak a lemez dalaiból hallhat ízelítőt a nagyérdemű.
2008-ban a tagságban történt változásoknak köszönhetően – az énekesnői feladatokat Evelyn vette át – a zenekar új lendülettel, és megújult repertoárral vetette magát a hazai klubéletbe. A sűrű koncertnaptár, a teltházas, nagy sikerű koncertek, és a szakma elismeréseként odaítélt Fringe Díj jelzi, a zenekar jó úton halad. Meghálálandó a közönség kitartó és lelkes támogatását, hamarosan egy videoklipp lát napvilágot, mely a vadonat új "Loose my head" c. dalból fog elkészülni.
További infó: http://www.kingstoncruisers.hu
Én nem vagyok oda a Reggae -ért de ez nem Rossz Jó a hangja a Lánynak tetszik. Csak igy tovább.
nagyonnagyon rátesztek!!!!
csekk minket KK Krú...
www.myspace.com/kkkru
yámánn
Marcell (moderátor), 2007. 08. 22. 11:53Ez ahhoz elég, hogy mi észrevegyük és hozzáadjuk a címkét...
Boki (moderátor), 2007. 08. 21. 11:10Nem, nem a címének kell megegyeznie, hanem az együttes nevét kell hozzáadni címkeként az albumhoz
De már megcsináltam
Hari, 2007. 08. 21. 00:12elvileg elég, ha a fotóalbum címe megegyezik a zenekar nevével... lehet, hogy kicsit késleltetett a hatás...
úgy emlékszem én is vhogy így hoztam létre magunknak egy albumot...
Hari, 2007. 08. 20. 12:07jó látni, hogy egyre több színvonalas zenekar is regisztrál az oldalon...
további sok sikert!
Ha már Te is ismered a zenekart, ha már hallottál róluk, találkoztál velük, jelöld ismerősnek! Értékelni a fenti csillagoknál tudod, a két funkció független egymástól!
Ha kéred a rendszer mindig e-mailben fog értesíteni, arról, ha frissül a zenekar adatlapja - vagyis ha új zenét, videót vagy koncertidőpontot töltenek fel.