



A Naroth zenekar 2008 őszén alakult miután a 3 őstag Dinnyés Zsófi (basszusgitár), Tóth Anita (ének), és Markó Dávid (dob) megtalálták gitárosukat Zádori Ádám, és Krieser János személyében. Ekkor még főleg melodic death metál volt a zenekar stílusa. Szépen haladt a zenekar a számokkal, és a koncertek is jöttek egymás után. Azonban 2009 júniusában Tóth Anita úgy döntött, hogy kilép a zenekarból. A helyére nem sokkal később Bundik Levente érkezett, azóta ő tölti be az énekes szerepét. Majd 2009 júliusában a zenekar elhatározta, hogy más zenei irányba megy, nem viszi tovább a melodic death stílust, inkább dallamosabb death/black metált játszanak. Ezek után Krieser János is kilépett a zenekarból, azóta egy gitáros felállásban játszik a zenekar. 2009. augusztusában el is érkezett a zenekar egy mérföldkőhöz, először adtak koncertet külföldön, Szlovákiában a Nocturnal Fesztiválon. Azóta is halad a zenekar, hamarosan demo felvétel következik, és természetesen koncertek a lehető legtöbb mennyiségben.
http://www.myspace.com/narothmusic
Kedves Naroth zenekar!
Volt szerencsém a Total metal club-os bulitokon ott lenni, és nagyon tetszett a műsor amit csináltatok. Nos koncert szervezés ügyben kereslek benneteket, de sehol a neten nincs semmi e-mail cím ahol tudnék üzenni nektek, így már ez volt az utolsó reményem hogy ezen a hallgass.hu-n találok e-mail címet vagy valami kontaktot. De nem sajnos.. Mindenesetre örülök hogy most tudok írni nektek. Szóval a koncert szervezés ügy ez nem ide való publikus téma, szóval arra kérlek benneteket hogy minél hamarabb írjatok nekem egy e-mailt a: laci817@citrmail.hu -ra , mert szeretnék veletek beszélni! Minden konkrétumot majd e-mailben mondok el, majd max utánna tárgyalunk msn-en is ha az gyorsabb!
Üdv nektek!
Laci
Üdv!
Látom nagy zenélésben vagytok,a rajongóitok már fel sem férnek a lapra!Gratula!
Én az elmúlt hetekben 2 lemezt raktam össze,egy techno-nyálból alattomos módon fokozatosan jazzrockba hajló izét,meg egy imprózott szóló zongora kacifántot,ami 3 tételes lett,ráfogtam tehát,hogy zongoraverseny.
Hát ezek vannak,meg a világvége. 
Sok jókat!
Viktor
zsofi, 2009. 07. 10. 12:15Szia Lú : )igen nagyon vicces
koncert épp tegnap volt
meg lesz ma is
bizony
majd hívlak vagy hívj fel te
puszi
na mi van Zsófff
??? hogy smint?? mikor lesz koncertetek és mikor találkozunk??
sok puszi
Várunk titeket rockmaratonon!!
) Nagyon tetszik az amit myspace-en hallottam!!
Mike, 2009. 05. 05. 19:51Pénteken koncert a Desperados klubban várunk mindenkit szeretettel!
Kurva jó ez a zene (L)
Sok sikert a zenekarhoz!
Mike, 2009. 04. 23. 22:13Holnap koncert Budapesten a Viper Room-ban beugró nyóccá' pengő. Várunk mindenkit szeretettel!
Mike, 2009. 04. 07. 00:13volt egy kis gebasz mer úgy volt hogy lesz erősítő meg minden cucc ennek ellenére úgy kellett kölcsönkérnünk más bandáktól. szal a szervezés nem volt a toppon, de mi jól éreztük magunkat és örültünk hogy felléphettünk
csak Gergő, 2009. 04. 06. 15:42basszus
hát nekünk meg nem méltóztattak visszaszólni, hogy mehetünk fellépni, előtte meg fűt-fát igértek.
jó volt?
Ha már Te is ismered a zenekart, ha már hallottál róluk, találkoztál velük, jelöld ismerősnek! Értékelni a fenti csillagoknál tudod, a két funkció független egymástól!
Ha kéred a rendszer mindig e-mailben fog értesíteni, arról, ha frissül a zenekar adatlapja - vagyis ha új zenét, videót vagy koncertidőpontot töltenek fel.